A team coaching egy sajátos keveréke a coachingnak, facilitálásnak és a tréningnek. Az egyének fejlesztésében a coachon túl a többi csoporttag, illetve a csoport maga is szerephez jut. A csoportos coaching lehet önálló fejlesztési eseménysorozat de akár segítheti egy képzés utánkövetését is: biztosítva, hogy az előzetes program során elsajátított módszerek beépüljenek és a bevezetésük, alkalmazásuk során felmerülő problémákra sikerüljön megoldást találni.

Célja:

Egyéni szinten: a kiscsoportban résztvevők segítése abban, hogy fejlődjenek, problémamegoldóvá és eredményesebbé váljanak.

 

Csoport szinten: a csapat egészének együttműködési és kreatív probléma-megoldási kompetenciájának az erősítése.

 

A team coaching az előzetes ismeretekre épít és a cég elvárásai alapján szerveződik, kiemelve és összpontosítva azokra.

 

Előnyei:

  • Eredmény-orientáltság: segíti a csapat céljainak tisztázását, és azok elérését.
  • Felszínre kerülnek az egyéni kiválóságok: a csoportban már meglévő tapasztalatokra, készségekre és tehetségre épít.
  • Elősegíti a közös elköteleződés és felelősségérzet kialakulását, tartóssá válását.
  • Segíti az „egy csapattá” válás folyamatát.
  • Javítja a csoporton belüli együttműködést és a konstruktív probléma-megoldást.
  • Növeli a kommunikáció hatékonyságát.
  • Értékeli és épít a csoportban meglévő különbözőségekre.
  • Támogatja az olyan elismerésekkel és kihívásokkal teli környezet kialakítását, ahol a tagok a legtöbbet hozhatják ki magukból és egymásból.
  • A csoportdinamikát, mely a csapat hatékonyságának szempontjából kritikus lehet, olyan módon kezeli, hogy a csapat a lehető legmagasabb szintű teljesítményt érje el.

Területek, amelyek fejleszthetők a coaching során:

  • Személyes célok
  • Vezetői feladatok
  • Saját szerep és felelősség
  • Helyes vezetői stílus és magatartás
  • Cégfilozófia, cégelvárás
  • Saját esettanulmányok
  • Elakadások
  • Feed-back
  • Együttműködés
  • Motiváció
  • Csapatszellem

Javasolt időkeret:

Általában javasolt heti rendszerességgel zajló 0,5 napos foglalkozások átlagosan 2-3 hónapon keresztül. Ezen idő alatt a vezetők megértik, hogy egy adott projekt sikere érdekében mások feladatait is nyomon kell követni (különösen, ha nyilvánvalóan valamilyen erejét meghaladó kihívással kell egyiküknek megbirkóznia) és hogy szóljanak, ha valamelyikük letér a megbeszéltek szerinti útról. Ennek az önfegyelmező mechanizmusnak köszönhetően a csapat egyre kevésbé szorul külső segítségre, így a coach is fokozatosan kivonhatja magát a folyamatból – és a csapat szinte magától egy önfejlesztő kis kollektívává alakul át.